Microsoft word - biometria es adatvedelem 0114.doc
Szabó Máté Dániel: BIOMETRIKUS AZONOSÍTÁS ÉS ADATVÉDELEM
A személyes adatok védelmével foglalkozó szakemberek manapság nem tehetik meg, hogy nem vesznek tudomást a biometriai személyes adatok újfajta felhasználási módjai számának robbanásszerű növekedéséről. A biometrikus azonosítást alapul vevő technológiák utóbbi években megfigyelhető gyors fejlődése és egyre kiterjedtebb felhasználása adatvédelmi szempontból különös odafigyelést igényel, a széleskörű és ellenőrizetlen felhasználás ugyanis alapvető jogok sérelmével járhat együtt. A 2001. szeptember 11-én történtek után a biometriai adatokról gyakran beszélnek úgy, mint a közbiztonság fenntartásának legkiválóbb eszközéről. Az Európai Unióban napirenden van a személyazonosító igazolványok, az útlevelek, más utazási dokumentumok, vízumok felszerelése biometriai adatokkal. Az Amerikai Egyesült Államok biometrikus azonosítást követel meg azoktól a külföldiektől, akik átlépik az ország határát, a barátságtalan lépésre válaszul az amerikai állampolgár turistáktól ujjlenyomatot vesznek Brazíliában. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tengerészek azonosító dokumentumairól szóló 108. számú egyezményét 2003-ban úgy módosították, hogy kötelezővé tették az ilyen adatok azonosításra való használatát. További nemzetközi fórumokon is egyeztetés folyik a biometrikus azonosító rendszerek minél szélesebb körű felhasználásáról, mint a világ nyolc vezető ipari nagyhatalmának (G8) csúcstalálkozóján, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezetben (OECD) is. Az egyre szélesebb körű felhasználásra, illetve az ezzel kapcsolatos tervekre reagálva az Európai Unió adatvédelemmel foglalkozó munkacsoportja1 a biometrikus azonosító rendszerek adatvédelmi kérdéseivel foglalkozó munkaanyagot fogadott el 2003 augusztusában.2 Magyarországon az adatvédelmi biztos először 2000-ben foglalkozott a biometriai személyes adatok kérdésével.3 Elmaradt azonban a biometriai adatok kezelésének adatvédelmi szempontú hazai vizsgálata, vagyis annak összefoglalása, hogy az ilyen adatok gyűjtése és felhasználása az általános adatvédelmi szabályokra való tekintettel milyen feltételek mellett és milyen szabályok szerint történhet. Bár az adatvédelmi biztoshoz időről időre érkeznek a biometriai adatok kezelésének feltételei felől érdeklődő konzultációs kérdések, mindeddig nem született olyan állásfoglalás, amely a teljesség igényével számba venné a felmerülő kérdéseket és az azokra adandó válaszokat. Az alábbiakban – a hiányt megszüntető szándékkal – ezt a kérdéskört vizsgáljuk meg. A biometriai adatok azonosításra való használata nem újdonság, gondoljunk csak a nyomozás során már régóta használt ujjlenyomat-vizsgálatokra. Ha úgy definiáljuk ezeket az adatokat, mint az emberek mérhető testi tulajdonságait valamilyen módon leképező adatokat, akkor könnyű belátni, hogy ilyen adatok felhasználásával azonosít minden olyan igazolvány, amely tartalmazza tulajdonosának arcképmását. A fénykép ugyanis az arc geometriájának egyfajta leképezése, az azonosítás során ezt a képet hasonlítjuk össze az eredeti arccal. Ha ezt továbbgondoljuk, rájövünk, hogy biometriai adatok alapján azonosítunk mindenkit, aki
1 Working Party on the Protection of Individuals with Regard to the Processing of Personal Data. A továbbiakban a széles körben ismert és használt 29. Munkacsoport elnevezést használjuk, tekintettel arra, hogy ezt a független tanácsadó testületet az Európai Parlament és a Tanács az egyénnek a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos védelméről és ezeknek az adatoknak a szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelve 29. szakasza alapján állították fel.
2 Working document on biometrics Adopted on 1 August 2003 by ARTICLE 29 - Data Protection Working Party MARKT/10595/03/EN, WP 80, http://www.europa.eu.int/comm/internal_market/privacy/docs/wpdocs/2003/wp80_en.pdf . Jelen tanulmány első része többnyire e dokumentum megállapításaira támaszkodik.
3 832/K/2000, Az adatvédelmi biztos beszámolója 2000, 249. oldal, http://www.obh.hu/adatved/magyar/2000/mellek1a1.htm.
velünk szembe jön az utcán, vagy aki felhív telefonon, ha az emlékezetünkben tárolt emlékképet hasonlítjuk össze ismerősünk arcával vagy hangjával. A biometrikus azonosításban az egyik újdonság az, hogy a tárolt biometriai adatot a valósággal újabban már nemcsak az ember tudja összehasonlítani, hanem erre a célra létrehozott számítástechnikai eszközök is, az azonosítás tehát már csak az azonosítandó személy közreműködését igényli, más emberét nem, a folyamat automatikusan történik. A másik újdonság a felhasználási területek kiszélesedése. A biometriai adatok használata korábban a DNS- és az ujjnyomat-azonosításra korlátozódott, ezeket az adatokat elsősorban büntetőeljárásokhoz kapcsolódóan gyűjtötték. Manapság viszont ezeket a speciális, egy-egy meghatározott személy viselkedési és fiziológiai jellegzetességeit megjelenítő, és a személy egyedi azonosítását lehetővé tevő adatokat a büntetőeljáráson kívül is gyakran használják ellenőrzési, bizonyítási, igazolási és azonosítási célokra, különösen fizikai vagy virtuális területekre való belépésre való jogosultság fennállásának eldöntésére. Az egyre szélesebb körű felhasználás együtt jár ezeknek az adatoknak a sokkal több helyen való tárolásával, ami pedig magában rejti annak veszélyét, hogy mások azokat saját, az eredetitől teljesen eltérő céljaikra használják fel. Az egyre szélesebb körű felhasználás végső soron azzal a veszéllyel járhat, hogy megszűnik az emberek érzékenysége ezen adataikat használó rendszerekre, és a biometrikus azonosítás teljesen mindennapivá válik az élet minden területén. Az ilyen adatok széles körű felhasználása az adatvédelem iránti érzékenységet, az adatalanyok tudatosságát ronthatja. Erre a veszélyre hívja fel a figyelmet a 29. Munkacsoport már említett dokumentuma, amely azt a példát hozza fel, hogy ha egy iskolai könyvtárban biometrikus azonosítókat használnak, a gyermekek későbbi életük során sokkal kevésbé lesznek elővigyázatosak személyes adataikat illetően, hiszen számukra természetesebb lesz az, hogy ezeket az adataikat ők másoknak megadják, mások pedig azokat használják. 1. A biometrikus azonosító rendszerek
A biometrikus azonosító rendszereket úgy definiáljuk, mint eszközök és eljárások összességét, amelyek a személyek mérhető testi tulajdonságait használják fel valamilyen technika segítségével azonosításra vagy a személyazonosság megállapítására. Az azonosítás és a személyazonosság megállapítása közötti különbségtétel a vizsgált tárgy szempontjából fontos: az eltérő cél eltérő eljárásokat és adatfajtákat igényelhet. Az azonosítás az „az vagyok, akinek mutatom magam?” típusú kérdésre ad választ, ilyenkor a rendszer a tárolt biometriai adatoknak a személy testével való összehasonlítása után igen vagy nem választ ad. A személyazonosság megállapításakor a „ki vagyok én?” kérdésre kapunk választ, ebben az esetben a rendszer felismeri a személyt oly módon, hogy megkülönbözteti másoktól, akiknek a biometriai adatai már eltárolásra kerültek. Az első esetben két adat egymással való összehasonlítása történik, az utóbbiban egy adat összehasonlítása az összes többi adattal. A biometrikus azonosító rendszerek használatának terjedését a biometriai adatok speciális jellemzői indokolják. Ezek az adatok egyrészt univerzálisak, abban az értelemben, hogy ilyen adatai mindenkinek vannak. Az azonosításra vagy a másoktól való megkülönböztetésre leginkább a DNS-minták, az ujjnyomatok és a retinaképek alkalmazhatók, ám a kéz és az arc geometriája és az emberi hang is gyakran használt ilyen célokra. Ilyen jellemzőkkel – a testi hiányosságokkal élőktől eltekintve – mindenki rendelkezik. A biometriai adatok másrészt egyediek, mindenkié különböző, nincs két egyforma a világon. Harmadrészt ezek az adatok állandóak, nem változnak az idő elteltével. Ez természetesen nem minden biometriai adatra igaz, azonosítási célokra azonban csak az ilyenek használhatók.
Ha tágabb értelemben vesszük a biometrikus azonosító rendszereket, a személy fiziológiai tulajdonságait alapul vevő technológiák mellett ide sorolhatjuk a viselkedési tulajdonságokat alapul vevő rendszereket is, így az ujjnyomat-azonosítás, az írisz-felismerés, a retina-analízis, az arcfelismerés, a kézgeometria-vizsgálat, a fül alakjának vizsgálata, a test illatának felismerése, a hangfelismerés és a DNS-analízis mellett ide tartozik az aláírás-minta vizsgálata, a billentyűleütés-vizsgálat és a járáselemzés is. A biometrikus azonosító rendszerek egy része kombinálja az egyes biometriai adatfajták felhasználását (például ujjnyomat és hangazonosítás együttes alkalmazásával), mások pedig a biometrikus azonosítást más azonosítási módszerekkel egészítik ki: olyanokkal, amelyek az azonosítandó személy ismereteit vizsgálják (tudja-e a jelszót, a PIN-kódot), vagy amelyek a birtokában lévő tárgyakat vizsgálják (kártya, kulcs, stb.). A személyek mérhető tulajdonságainak, az úgynevezett biometriai mintáknak, a „nyers” biometriai adatoknak (az ujjnyomatnak, a retina képének, a hangnak, stb.) a felvétele az eljárás első fázisa. A rendszer ezt követően ezekből a nyers adatokból valamilyen algoritmus segítségével kiemel bizonyos számú jellemzőt, amelyekből összeállítja az úgynevezett biometriai sablont. Ez a sablon nem más, mint a nyers biometriai adat redukált változata: a személy rögzített biometriai méretei. Az azonosító rendszerek többnyire csupán ezt a sablont tárolják valamilyen digitalizált formában, és nem magát a képet, hangmintát, bár vannak olyan rendszerek is, amelyek ezeket a nyers adatokat használják sablon képzése nélkül. Adatvédelmi szempontból az adatok felvételének a fázisa számít a legkritikusabbnak, mivel a nyers adatok, a sablonok és a kettő közötti átalakítást megvalósító algoritmus csupán ekkor áll együttesen rendelkezésre. Adatvédelmi szempontból fontos kérdés, hogy milyen formában tárolják a sablonokat. Ez természetesen függ a felhasználás céljától, a sablonok méretétől, ám leegyszerűsítve háromféle tárolási módszert különböztethetünk meg: a sablonokat vagy egy központi adatbázisban, vagy magukon az azonosítást végző eszközökön, vagy pedig valamilyen adathordozón, például mágnescsíkos kártyán vagy mikrochippel felszerelt kártyán tárolják. Ez utóbbi módszer lehetővé teszi, hogy az érintettek saját sablonjaikat maguknál tartsák, ellenőrzésük alatt tartva azokat. Elvileg nem elengedhetetlen az összehasonlítás alapjául szolgáló referencia-adatokat valamilyen adatbázisban tárolni, ha a cél pusztán az azonosítás, a személyes adatok decentralizált tárolása is elegendő. Ezzel szemben a személyazonosság megállapítása csak központi adatbázisban tárolt adatokkal való összehasonlítás útján érhető el, hiszen ilyenkor valamennyi nyers vagy sablonizált adattal való összehasonlítás szükséges. Különbség tehető az egyes rendszerek között aszerint is, hogy egyesek olyan biometriai adatokra támaszkodnak, amelyek az adatalany tudta nélkül is gyűjthetők, mint például az ujjnyomatok vagy a DNS-minták. A pohár oldalán talált ujjnyomat alapján megállapítható, hogy az azt otthagyó személy azonos-e azzal, akinek az ujjnyomat-sablonját valamely adatbázisban tárolják, és ha igen, akkor az is, hogy ki az, pusztán azzal, hogy a két sablont egymással összehasonlítják. Ugyanez történik a billentyűleütés-vizsgálat és a közterületen alkalmazott arcfelismerő rendszerek esetében is. Ezekkel a rendszerekkel kapcsolatban a probléma az, hogy míg az érintettek tudta nélkül gyűjtött adatokra támaszkodnak, addig az érintettek számára kevéssé zavaróak, így szélesebb körben, akár általánosan is alkalmazhatóak. Mindezek következtében speciális biztosítékok szükségesek a személyes adatok védelméhez való jog érvényesülése érdekében.
2. Az adatvédelmi szabályok a biometriai adatok kezelésével összefüggésben
2.1. A biometriai adatok személyes adatok A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: adatvédelmi törvény vagy Avtv.) szerint személyes adat bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet. E fogalom-meghatározás szerint a biometrikus azonosító rendszerek által kezelt nyers adatok vagy ezek digitális leképezései, a sablonok mind személyes adatok. A biometriai adatok mindig valamely „meghatározott természetes személlyel kapcsolatba hozhatók”, mivel olyan adatok, amelyek természetüknél fogva egy adott személyre vonatkozó információt hordoznak magukban. Az érintett azonosíthatósága sem kérdéses: a biometriai adatokat éppen azonosításra vagy a személyazonosság megállapítására használják, így az adat alanya legalábbis az azonosító rendszerek által mindenki mástól megkülönböztetett. Az adatvédelmi törvény szabályai – a hatályát korlátozó rendelkezéseire tekintettel – tehát alkalmazandók az ilyen adatok kezelésére, a biometrikus azonosító rendszerek tehát csak e törvény szabályainak figyelembevételével működtethetők jogszerűen: ha megfelelő jogalappal történik az adatok kezelése, ha betartják a célhozkötöttségi, adatminőségi és adatbiztonsági szabályokat. 2.2. A célhozkötöttség elve a biometriai adatok kezelésével összefüggésben Az adatvédelmi törvény célhozkötöttségi szabályai egy sor követelményt állítanak az adatkezelő elé, ezeknek pedig számos következménye van a biometriai adatok kezelésére nézve is. A biometrikus azonosító rendszerek kiépítésekor elsősorban ezeket a kérdéseket kell számba venni és megválaszolni, a jog által kijelölt keretek ugyanis jelentősen leszűkítik a lehetséges rendszer-típusok, megoldások körét. A célhozkötöttség elve szerint személyes adatot kezelni csak valamilyen jól körülhatárolt cél érdekében lehet. Normatív módon ez Magyarországon úgy fogalmazódik meg, hogy személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet [Avtv. 5. § (1) bekezdés]. Az elvből következően a biometriai adatok kezelésének pontos célját előre meg kell határozni. Mivel az adatkezelés egy alkotmányos jog, a személyes adatok védelméhez való jog „kárára” történik, a céljának jelentősége van annyiban is, hogy az adatkezeléssel járó, az érintett magánszférájába való beavatkozásnak arányban kell állnia az elérendő céllal. Amennyiben a cél elérhető kisebb beavatkozással, vagy adatkezelés nélkül, akkor a kisebb beavatkozással, vagy adatkezelés nélküli megoldást kell választani. Ha tehát az azonosítási, személyazonosság-megállapítási vagy más cél nem érhető el ugyan biometriai adatok kezelésével, de elérhető kevesebb adat felhasználásával, vagy az adatok „kíméletesebb” kezelésével, esetleg olyan adat használatával, amely kevésbé érinti az érintett magánszféráját, akkor így kell eljárni, ilyen adatot kell használni. A magyar adatvédelmi törvényben az arányosság követelménye a célhozkötöttségi szabályok között kapott helyt, ezek szerint csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig [Avtv. 5. § (2) bekezdés].
A hozzáférési, belépési jogosultság ellenőrzése, az azonosítás – ha más módon, mint biometrikus azonosító rendszer segítségével nem lehetséges – akkor jár az érintett jogainak legkisebb mértékű sérelmével, ha a rendszer úgy van kialakítva, hogy abban az érintett fizikai tulajdonságainak nem marad nyoma (mint a DNS-minta vagy az ujjnyomat esetében), illetőleg ha marad is nyoma, az olyan eszközön marad, amely az érintett birtokában van. Az adatokat tehát nem tárolják egy központi adatbázisban vagy az azonosító eszközön, hanem csak az érintettnél lévő adathordozón. A 29. Munkacsoport számos európai ország adatvédelmi hatóságaival egyetértve arra a megállapításra jutott, hogy a biometriai adatokat lehetőség szerint nem szabad adatbázisban tárolni, sokkal inkább egy olyan eszközön, amely kizárólag az érintett, az azonosítandó személy számára hozzáférhető, mint amilyen a mikrochippel felszerelt kártya, a mobiltelefon vagy a bankkártya. A biometriai adatok azonosítási célú felhasználásánál elkerülhető, ennélfogva el is kerülendő az adatok adatbázisban való tárolása.4 A célhozkötöttség elvéből következő további követelmény, hogy az adatokat csak az eredeti cél elérése érdekében szabad kezelni, használni, új célú adatkezelés nem megengedett. Az adatvédelmi törvény ezt úgy fogalmazza meg, hogy nem elegendő a cél meghatározása, az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak [Avtv. 5. § (1) bekezdés]. Az adatkezelés jogalapjaként funkcionáló hozzájárulás vagy az adatkezelés törvényben történő elrendelése ugyanis csak az eredeti célra érvényes: ha valaki egy meghatározott célra megadja biometriai adatait, akkor azok kezelhetők, de csak erre az eredeti célra, ettől eltérő, más célra való felhasználásuknak ez az eredeti hozzájárulás nem lehet a jogalapja. Ha például a biometriai adatok kezelésének eredeti célja egy beléptetőrendszer működtetése, a munkavállalók érzelmi állapotának felmérésére, vagy munkavégzésük megfigyelésére az adatok már nem használhatók fel, ez ugyanis egy új célú adatkezelés lenne. A biometriai adatok egyedi és egyben univerzális volta miatt különösen alkalmasak lehetnek mindig újabb és újabb célú felhasználásra, ezért ennek tilalmát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Vannak olyan biometriai adatok, amelyeket akaratunkon, sőt tudtunkon kívül hagyunk magunk után mindennapi életünk során. Ha például megiszunk egy pohár vizet, akkor a pohár oldalán ujjnyomatot, a pohár peremén pedig hámsejteket hagyunk a DNS-ünkkel. Az ilyen nyomokból is gyűjthetők biometriai adatok. Nem igényel különösebb magyarázatot, hogy ezek sokkal kevésbé használhatók fel a célhozkötöttség elvének megsértésével, ha az adatokat nem tárolják valamilyen központi adatbázisban, hanem azok maguknál az érintetteknél vannak, és mások számára nem hozzáférhetők. A központi adatbázisban tárolt adatok ugyanis mindig összehasonlíthatók lesznek a nyomok adataival. A munkahelyi főnök például a beléptetőrendszer központi ujjlenyomat-adatbázisát felhasználhatná ilyen esetben saját nyomozására. A biometriai adatok központosított kezelése magában rejti annak veszélyét is, hogy a régi személyi számhoz hasonlóan univerzálisan alkalmazható általános azonosító adatként kezdenek funkcionálni, és segítségükkel különböző adatbázisok összekapcsolhatóvá válnak, hiszen ezek az adatok egyediek, így önmagukban kapcsolati kódot jelenthetnek az egymástól elkülönült nyilvántartások között, így hozzásegíthetik az adatkezelőket akár egy részletes személyiségprofil kialakításához is.
4 Az azonosítandó személy birtokában lévő adathordozó megsemmisülése, elvesztése, sérülése, stb. esetére sem kell az adatokat tárolni az új adathordozó pótlása érdekében, hiszen az adatokat fel lehet venni ilyen esetben maguktól az érintettektől.
A célhozkötöttség és az arányosság elve mindig komoly mérlegelést igényel. Az előzőekben kifejtetteken kívül az is megfontolandó, hogy az elérendő cél milyen biometriai adatfajták kezelésével érhető el. Az egyes biometriai adatfajták között is különbség tehető annyiban, hogy mennyire érintik magát a személyiséget. A viselkedési elemeket leíró biometriai adatok önmagukban is sokkal többet árulnak el egy-egy személyiségről, az érintett aktuális lelkiállapotát, mint a statikus biometriai adatok. Az emberi hang elemzésével például több következtetésre juthatunk a tulajdonosára vonatkozóan, mintha a fülének geometriáját vizsgálgatjuk. Vannak olyan biometriai adatok, amelyek a többcélú felhasználásra a többinél alkalmasabbak, így a célhozkötöttségi szabályok megsértésének veszélyét sokkal inkább magukban hordozzák, mint más adatok. A célhozkötöttség elvéből következően csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. [Avtv. 5. § (2) bekezdés] A francia adatvédelmi hatóság például a célhozkötöttség elvére tekintettel nem találta elfogadhatónak egy iskolai étkező bejáratánál működtetett beléptetőrendszer esetében a tanulók ujjnyomatának használatát, de elfogadhatónak tartotta ugyanezen célra a kéz geometriájának alkalmazását. Az ujjnyomat ugyanis egyrészt nyomot hagy, másrészt az érintett tudta nélkül is gyűjthető, harmadrészt pedig túl széles körben alkalmazott.5 A portugál adatvédelmi hatóság elfogadhatatlannak találta a biometrikus (ujjnyomat-) azonosítást egy egyetem nem oktató munkavállalói pontos munkába járásának ellenőrzésére. Állásfoglalása szerint az ilyen rendszer alkalmazása az adatkezelés céljára tekintettel aránytalan, túlzott, hiszen a munkahelyre érkezés ellenőrzése biometrikus azonosítás nélkül is megoldható. A rendszer körülbelül száznegyven személy ujjnyomat-sablonját tárolta volna egy biometrikus azonosító eszközön.6 A biometriai adatok kezelésével kapcsolatban felmerülő további kérdés az, hogy ezek az adatok az esetek egy meghatározott részében több információt hordoznak magukban az adott személyről, róla többet árulnak el, mint amennyi információ az azonosítási vagy a személyazonosság-megállapítási cél eléréséhez egyáltalán szükséges. Bizonyos biometriai adatok például a származásra vagy az egészségi állapotra utalhatnak. A nyers biometriai adatokat használó rendszerek esetében ennek lehetősége nyilvánvalóbb, mint az azokat sablonokká alakító, majd a továbbiakban a sablont használó rendszereknél, hiszen a sablonok már az azonosítási, személyazonosság-megállapítási célra való tekintettel kivonatoltan tartalmazzák az érintett sajátosságait. A célhozkötöttség elvéből következően a cél eléréséhez nem szükséges adatok kezelését amint lehet, meg kell szüntetni, az adatvédelmi törvény szerint az adatokat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig szabad kezelni [Avtv. 5. § (2) bekezdés], a szükségtelen adatkezelés jogellenes, a jogellenesen kezelt adatokat pedig törölni kell [Avtv. 14. § (2) bekezdés a) pont]. A sablonokat használó rendszerek tehát adatvédelmi szempontból előnyben részesítendők, azok közül is elsősorban azok, amelyek az ilyen „felesleges”, különleges adatokra való következtetésre alapot adó információkat „letisztítják” a biometriai adatról. A célhozkötöttséggel kapcsolatos gondolatok között említendő meg az is, hogy a biometrikus azonosítás szolgálhat adatvédelmi célokat is bizonyos körülmények között, segítségével ugyanis több személyes adat kezelése elkerülhető, mint például a névé, a lakóhelyé, a lakcímé.
5 Commission Nationale de l'Informatique et des Libertés 00-015 számú, 2000. március 21-én kelt határozata. http://www.cnil.fr/uk/Doc/extract%20biometrics%20VA%2022e1.pdf.
6 A Comissăo Nacional de Protecçăo de Dados 11/2002. számú határozata. http://www.cnpd.pt/actos/par/2002/par11-02.htm.
2.3. Az adatfelvétel tisztességessége Az adatvédelmi törvény adatminőségi elve szerint a személyes adatokfelvételének és kezelésének tisztességesen kell történnie [Avtv. 7. § (1) bekezdés a) pont]. Ebből, valamint a tájékozott hozzájárulás követelményéből [Avtv. 2. § 6. pont] következően az adatkezelő tájékoztatni köteles az érintettet az adatkezelés részleteiről. Az érintettet – egyértelműen és részletesen – tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat [Avtv. 6. § (2) bekezdés]. E szabályozásra tekintettel eleve nem, illetve csak rendkívüli esetekben (titkos információszerzés, nemzetbiztonsági indok, stb.), törvény által elrendelten használhatók az olyan biometrikus azonosító rendszerek, amelyek az érintettek tudta nélkül gyűjtik a biometriai adatokat, mint például a távolról is működő arcfelismerő rendszer, az ujjnyomatok gyűjtése vagy az emberi hang analizálása. 2.4. A biometriai adatok kezelésének jogalapja Személyes adatok, így biometriai adatok is csak akkor kezelhetők, ha az érintett ehhez hozzájárul, vagy törvény ezt elrendeli [Avtv. 3. § (1) bekezdés]. A biometrikus azonosítás valójában automatizált egyedi döntéseket foglal magában, mivel számítástechnikai eszközzel hajtják végre és az érintett személyes jellemzőinek értékelése történik, ilyenre pedig csak akkor kerülhet sor, ha ahhoz kifejezetten hozzájárult, vagy azt törvény lehetővé teszi [Avtv. 9/A. § (1) bekezdés]. A hozzájárulás esetében kiemelendő az a magyar adatvédelmi törvényben is megfogalmazott követelmény, hogy a hozzájárulás csak akkor tekinthető érvényesen adott hozzájárulásnak, így csak akkor szolgálhat megfelelő jogalapként az adatkezeléshez, ha az az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez [Avtv. 2. § 6. pont]. Az adatkezelés jogellenes volta a célhozkötöttségi szabályok áthágása mellett a legtöbb esetben az önkéntes hozzájárulás hiányára vezethető vissza, bizonyos helyzetekben ugyanis eleve kizárt az önkéntesség. Erre mutatott rá a magyar adatvédelmi biztos is akkor, amikor megnyilvánult a biometrikus azonosító rendszerekkel összefüggésben. Állásfoglalása szerint az önkéntes hozzájárulás „annyit jelent, hogy az érintetteknek teljesen szabadon kell dönteniük arról, hogy megadják-e hozzájárulásukat, vagy sem. Nem beszélhetünk valódi önkéntességről, ha a hozzájárulás megtagadása esetén az érintetteknek munkájuk elvesztésével kell számolniuk.”7 Az önkéntesség kérdésének részletesebb vizsgálata nélkül is megállapíthatjuk, hogy bizonyos élethelyzetekben tényleg nem várható el az önkéntesség. Különösen igaz ez a munkahelyre, ahol a leggyakrabban alkalmaznak biometrikus azonosító rendszereket. A munkavállalók biometriai adataikkal történő azonosítása elsősorban akkor támadható adatvédelmi szempontból, ha az azonosításban való részvétel nem önkéntesen történik a munkavállaló részéről. A munkáltató ugyanis nagy valószínűséggel nem szívesen alkalmazna olyan munkavállalókat, akik az azonosítási rendszerrel együtt járó adatkezeléshez nem járulnak hozzá. Az utasításra történő hozzájárulás pedig nem önkéntes, így nem is tekinthető adatkezelésre alapot adó hozzájárulásnak. A nem önkéntes hozzájárulás alapján kezelt személyes adat kezelése jogellenes. A munkahelyre pályázó, leendő munkavállalókkal ellentétben a már fennálló munkaviszonyban állók nem dönthetnek szabadon a hozzájárulás megadásáról, hiszen ezzel közvetve egzisztenciájukat
döntően befolyásoló kérdésben is döntenek. Az önkéntesség fontosságának alátámasztására az adatvédelmi biztos azt is hozzáteszi, hogy „a biometria előnyeiről szóló ’Biometrikus Fehérkönyv’ – amely az egyik biometrikus azonosítóeszközöket forgalmazó cég honlapján olvasható – 9. fejezetében említést tesz arról, hogy a felhasználók önkéntessége, a módszer általuk történő elfogadása szükséges a rendszer eredményes működtetéséhez is.” 2.5. Adatbiztonsági követelmények Az adatbiztonság az adatvédelemmel összefüggésben annyit jelent, hogy az adatkezelő köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, köteles megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adatvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Az adatokat a törvény szerint védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen. A személyes adatok technikai védelmének biztosítása érdekében külön védelmi intézkedéseket kell tennie az adatkezelőnek, az adatfeldolgozónak, illetőleg a távközlési vagy informatikai eszköz üzemeltetőjének, ha a személyes adatok továbbítása hálózaton vagy egyéb informatikai eszköz útján történik [Avtv. 10. §]. A biometrikus azonosító rendszerek adatkezelési műveletei szinte kivétel nélkül elektronikus úton végzettek. Adatbiztonsági intézkedések szükségesek minden biometriai adatkezelési mozzanatnál: a felvételkor, a sablonná alakításkor, a tárolással összefüggésben, az összehasonlításnál, stb. Az adatkezelés első, a biometriai adatok felvételének fázisa az adatbiztonság szempontjából a legérzékenyebb fázis, ekkor alakítják ugyanis sablonokká a biometriai adatokat. A személyes és nem személyes adatok (például az átalakításhoz használt algoritmus) sérülése, vagy jogosulatlan megismerése ebben a fázisban nem pusztán az azonosító rendszer megbízhatatlanságát eredményezi, hanem az érintettek jogainak sérelmét is. Ha például egy ujjnyomatot a rendszer nem a hozzá tartozó személlyel kapcsol össze ebben a fázisban, akkor a továbbiakban ez a személy fog hozzáférni mindahhoz, amihez az ujjnyomat tulajdonosának kellene. Az ilyen hibák pedig elvezethetnek az úgynevezett személyiséglopáshoz is, hiszen a meglopott személy ujjnyomata a későbbiekben nem lesz használható, megbízhatatlan azonosítóvá válik, ennélfogva az érintettnek bizonyos korlátozásokkal kell szembenéznie. A biometrikus azonosító rendszerek működése során felmerülő adatbiztonsági hibáknak számos hátrányos következménye lehet mind az érintettekre, mind pedig a rendszer üzemeltetőire nézve, különösen ha azok azt eredményezik, hogy a megfelelő személyt a rendszer elutasítja, az pedig, akit vissza kellene utasítania, tévesen azonosítja és átengedi. Azt gondolnánk, hogy a biometrikus azonosító rendszerek használata csökkenti a téves azonosítás valószínűségét. Valójában azonban azt a látszatot keltik, hogy az azonosítás és a személyazonosság-megállapítás csalhatatlan módszerét alkalmazzák. Hiba esetén az adatalanynak rendkívül nehéz vagy akár lehetetlen bizonyítania, hogy az azonosítás hibás. Ha például egy azonosító rendszer valakiről tévesen azt állapítja meg, hogy ő nem szállhat fel a repülőgépre, vagy nem léphet be egy meghatározott országba, könnyen úgy találja, hogy „megdönthetetlen” bizonyítékok állnak állításaival szemben, valójában nincsenek is igazán eszközei arra, hogy bebizonyítsa az igazát. Ilyen esetekben különösen fontos, hogy minden olyan döntés meghozatala előtt, amelynek valamilyen jogi hatása van az adott személyre nézve, ellenőrizni kell az automatizált egyedi döntések eredményét. Az ilyen automatizált egyedi döntések esetében lehetőséget kell biztosítani az érintettnek álláspontja kifejtésére [Avtv. 9/A. § (1) bekezdés]. Ha pedig az esetből bírósági eljárás lesz, az adatkezelés
jogszerűségét (így a kezelt adatok pontosságát is) az adatkezelőnek kell majd bizonyítania [Avtv. 17. § (2) bekezdés]. 2.6. A biometriai adatok mint különleges adatok Nem nehéz belátni, hogy bizonyos biometriai adatok különleges adatoknak minősülhetnek, biometriai adatokkal összefüggésben elsősorban faji eredetre vagy nemzetiségi hovatartozásra, esetleg egészségi állapotra utaló különleges adatokra kell gondolnunk. Egy arcfelismerő rendszer például felismeri a felismerni kívánt személy bőrszínét, amelyből egyenes következtetés vonható le arra nézve, hogy melyik rasszhoz tartozik az illető. A különleges adatokat a törvény szigorúbban védi, így az ilyen adatokat is használó rendszerek esetében ezekre a többlet-garanciákra is figyelemmel kell lenni. Az olyan biometriai adatokat használó rendszerek esetében például, amelyek különleges adatok kezelését is megvalósítják, nem lehet eltekinteni a hozzájárulás írásbeli voltától [Avtv. 3. § (2) bekezdés]. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a biometriai adatok kezelése minden esetben együtt járna különleges adatok kezelésével. Az, hogy a rendszer tartalmaz-e különleges adatokat, leginkább a biometriai adatok felhasználási céljától, és attól függ, hogy a rendszer képes-e értékelni a különleges adatokra utaló speciális jellegzetességeket. A különleges adatok kezelése sokkal valószínűbb a képeket, tehát a nyers adatokat használó rendszerek esetében, tekintettel arra, hogy ezek ezeket a felismerhető jellegzetességeket szükségképpen tartalmazzák, míg a letisztított sablonok már nem feltétlenül, és a sablonokból az eredeti, nyers adatok már nem helyreállíthatók. 2.7. Univerzális azonosító adatok A biometriai adatokat egyedi adatokként definiáltuk, és ebből következően állíthatjuk azt is, hogy az azokból generált sablonok is egyediek. Egy adat, vagy egy sablon csupán egyetlen személyhez tartozhat. E jellemzőjük miatt az ilyen adatok könnyen válhatnak univerzális azonosítóvá, ha széles körben használják őket, ez pedig különösen akkor veszélyes, ha nemcsak a felhasználás köre tág, hanem az érintettek köre is, ha a lakosság nagy része ugyanazzal a biometriai adatával azonosítja magát. Ha végiggondoljuk mindazt, amit az Alkotmánybíróság a korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító kódról, azaz a minden állampolgárnak és országlakosnak ugyanazon elv szerint kiosztott személyi szám alkotmányellenességéről mondott, akkor könnyen belátható, hogy ha ugyanazt a biometriai adatot használjuk az élet számos területén önmagunk azonosítására, akkor nem állunk messze a személyi szám korától, pláne akkor, ha ezt az adatunkat valamelyik személyazonosító okmányunkban is rögzítik. Az egységes személyazonosító szám, kód, jel, vagy más adat értelme az, hogy egy olyan rövid, technikailag könnyen kezelhető kód segítségével, amely megváltoztathatatlan és összecserélhetetlen, könnyedén és biztosan lehet azonosítani, illetve ugyanazon személy adatait összegyűjteni.8 Erre tekintettel mondja ki az adatvédelmi törvény, hogy korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jel alkalmazása tilos [Avtv. 7. § (2) bekezdés]. A biometriai adatok korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jellé válása azonban elkerülhető, és ennek érdekében álláspontunk szerint az államnak kell
8 Lásd az Alkotmánybíróság 15/1991. (IV. 13.) AB határozata indokolásának III. 3. pontját, ABH 1991. 51.
lépéseket tennie. Az univerzális személyazonosító adat természeténél fogva különös veszélyt jelent a személyiségi jogokra, az államnak pedig az alapjogok védelmére vonatkozó elsőrendű kötelességéből [Alkotmány 8. § (1) bekezdés] következik, hogy ezt a kockázatot a legkisebbre kell csökkentenie: az általánosan használható egyedi azonosítók használatát – ugyanúgy, mint a személyi szám használatát is – garanciális szabályokhoz kell kötnie. Ennek érdekében két feltételnek kell teljesülnie. Egyrészt kerülendő a népesség-nyilvántartáshoz hasonló központi állami nyilvántartásba való felvétele az olyan biometriai személyes adatnak, amely széles körben történő használatára természeténél fogva számítani lehet, ezzel elkerülhető az Alkotmánybíróság által a hivatkozott határozatában a személyi számmal kapcsolatban kifogásoltak egy része. Az általánosan használt személyazonosító adat azonban az állami nyilvántartások nélkül is alkalmas lehet több adat összekapcsolására, ezért az államnak a jogi szabályozás útján intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy ugyanazon fizikai jellemző átalakítása más és más matematikai manipuláción (titkosításon, zavaráson, maszkoláson) essen át az egyes biomeriai eszközökön, vagyis a visszaalakíthatatlan sablonok előállítása más eljárással történjen az egyik adatkezelőnél, mint a másiknál, annak érdekében, hogy a sablonok ne legyenek összehasonlíthatók egymással. 3. Összegzés
A biometrikus azonosító rendszerek használatának terjedése megállíthatatlan, felesleges is lenne ilyesmivel próbálkozni. Sokkal hasznosabb a benne rejlő veszélyeknek elébe menni, azokra a figyelmet felhívni, a károk elkerülésének lehetőségeit feltárni, és támogatni azokat a technikai fejlesztéseket, amelyek tekintettel vannak az adatvédelmi követelményekre. A 29. Munkacsoport szerint az adatvédelmi hatóságok (nálunk az adatvédelmi biztos) feladata a biometrikus azonosító rendszereknek a magánszférát kímélő módon való kialakításának támogatása az ezekkel kapcsolatos veszélyek minimalizálása, valamint a biometriai adatokkal való visszaélés elkerülése érdekében. Ugyanezen célok érdekében szükséges olyan irányelvek meghatározása, amelyek kijelölik az adatvédelmi szempontból elfogadható biometrikus azonosítás megvalósításának lehetséges irányait. Nálunk erre is az adatvédelmi biztos a leghivatottabb, a hatáskörét megállapító törvény nemrégiben hatályba lépett módosítása ugyanis kiegészítette feladatait a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezések egységes alkalmazásának elősegítésével, vagyis egyfajta jogpropaganda- feladattal. Amíg nem születik az egységes jogalkalmazás elősegítését szolgáló biztosi állásfoglalás, addig a jogirodalom mutathat rá bizonyos összefüggésekre és követelményekre ugyanezen célok érdekében. Az előzőekben kifejtettek alapján az alábbi tételek vázolhatók fel.
1. A nyers biometriai adatokat (például képeket) használó biometrikus azonosító
rendszerek sok veszélyt hordoznak magukban, ezért velük szemben előnyben részesítendők azok, amelyek az ilyen adatokból visszafordíthatatlanul képzett sablonok alkalmazásán alapulnak.
2. Azok a biometrikus azonosító rendszerek, amelyek nem járnak a biometriai adatok
vagy sablonok adatbázisban történő kezelésével, adatvédelmi szempontból sokkal kevésbé lehetnek aggályosak, ezért az olyan megoldások fogadhatók el adatvédelmi szempontból, amelyek esetében a biometriai adat vagy sablon az érintett birtokában van, olyan adathordozó eszközön, amelyhez kizárólag ő férhet hozzá, és az adatokat sehol máshol nem tárolják.
3. Ha elengedhetetlen az adatbázisok használata, mert az adatkezelés célja a
személyazonosság megállapítása, vagy ha a biometriai adatokat az érintett által
hagyott nyomokból gyűjtik össze, esetleg ha az érintett tudta nélkül történik az adatok felvétele, akkor az adatkezelés alapvető jogot érint, ezért csak olyan körülmények között lehetséges, ahol az érintettek valóban önkéntes hozzájárulásával történik mindez, vagy pedig a szükségesség és az arányosság követelményének figyelembevételével törvény rendeli el a biometriai adatok használatát. Ilyen, törvény alapján kötelező biometriai adatkezelést csak különleges biztonsági célok indokolhatnak.
4. Az általánosan használható személyazonosító adattá válás elkerülése érdekében
népesség-nyilvántartásba biometriai adatot kötelezően felvenni nem szabad.
5. Ugyanezen cél érdekében nem szabad megengedni, hogy az egyes biometrikus
azonosító rendszerek ugyanazon fizikai jellemzőből ugyanazt a sablont állítsák elő.
Medicatieprotocol behorend bij het onderzoek P-CGT +/- AD bij recidiverende depressie Inleiding In dit onderzoek wordt het effect van P-CGT plus doorgaan met antidepressiva (AD) vergeleken met enerzijds doorgaan met AD plus care as usual en anderzijds P-CGT plus afbouwen van AD Een eerste probleem is dat de farmacotherapiecondities in alle armen zoveel mogelijk uniform moet geb
Preferences for rural credit systems and their impact on the implementation of credit unions in Georgia Despite newly implemented agricultural credit systems in Georgia designed to enhance farmers’ access to financial means, the share of agricultural loans compared to all loans remains low. This severely limits the availability of loans (Brown, Coles, Heron et al. 2000; IFAD 2007; Kor